Bokod a legtöbb ember számára a lebegő halászfaluról híres, a nyúltartók számára azonban Bokod ennél többet is rejt: otthont ad a hontalan házinyulak számára.

No persze, nem egész Bokod, csupán egyetlen család: Mód Péter és édesapja, Mód István, a Nyúlmentés alapító, és oszlopos tagjai. Idén nyáron lehetőségünk nyílt arra, hogy egy fotózás keretein belül ellátogassunk az általuk üzemeltetett Nyúlparadicsomba, és megismerjük a közel 60 mentett házinyuszit.

Az előkészületek

A terv szerint minden, jelenleg elszállásolt gazdikereső nyusziról készítenünk kellene legalább egy, de inkább több, jó minőségű képet, hogy a potenciális gazdik az ország bármely területéről beleszerethessenek ezekbe a tündéri jószágokba. Elő is készítettük valamennyi fényképezőnket és objektívünket, hogy minden helyzetre azonnal reagálhassunk, valamint segítségül hívtunk egy harmadik pár szemet plusz egy kamerával. Megpakoltuk a kocsi csomagtartóját egy kis harapnivalóval, innivalóval, egy puha pléddel, majd játszós ruhát húztunk, és irány az autópálya!

Az első benyomások

Bokodra érve egy rendkívül szép, rendezett, csendes faluban gyönyörködhettünk hosszú perceken át, Istvánék házához ugyanis át kellett autóznunk az egész településen. Egy hatalmas, kitűnő állapotban lévő, igényesen felújított gyógyszertár elé parkoltunk, ahogyan vendéglátóink korábban utasítottak. Nem telt el két perc, és már hallottuk is István lépteit, ahogyan a patika melletti házból siet elénk. Egy gyors bemutatkozást követően a korkülönbség ellenére is felajánlotta István a tegeződést, innentől pedig igazán fesztelenné vált a közös időtöltés.

Míg mi tátott szájjal és csillogó szemekkel sétáltunk a kert végébe, házigazdánk folyamatosan magyarázott:

“Ez itt a kis karám azoknak a nyusziknak, akik valamiért karanténban vannak – ők a többiektől külön futkároznak. Ez itt a nagy kifutó, itt szoktak legelni a nyuszik, többnyire a nap végi órákban, amikor már elkezd lehűlni a levegő. És ez itt – mutat egy hatalmas, két épületet magába foglaló területre maga mellett – ez itt a Nyúlmentés, kérem szépen. Legalábbis, a házinyulas részlege” – neveti el magát, utalva ezzel arra, hogy bár itt is rengeteg nyuszi él, a Nyúlmentés többi tagjánál, valamint ideiglenes gazdiknál még (legalább) egyszer ennyi törpenyuszi várja új, szerető családját.

Ahhoz, hogy bemehessünk a nyuszikhoz, két kaput is ki kellett nyitnunk, ezek fortélyaira István néhány perc alatt megtanított minket. Lepakoltuk hát a felszereléseinket a kert közepén álló, hatalmas, árnyas fa tövébe, és elindultunk megismerni a két nyúl-lak bérlőit. Istvánék maguk építették a két épületet 2018-ban, saját költségen, később pedig, még az év folyamán az ENYA-hoz beérkező SZJA 1%-oknak köszönhetően elkészült a nyúl-lakok korszerű, norvég paneles szigetelése, hogy a gazdátlan házinyuszik télen is biztonságban és melegben lehessenek egy nagy, otthonos területen.

A nyuszi paradicsom belülről

Ahogy beléptünk a második kapun, megcsapott minket a friss széna, valamint a frissen vágott fű illata, és az a semmihez nem hasonlítható, ápolt nyuszi-illat. A házinyuszik szabadon jártak-keltek a két épület közt, Istvánék pedig mindkét épületben elhelyeztek egy-egy zárt helyiséget, ahol a csukott ajtó mögé egy kis átjárón keresztül vonulhatott el az a nyúl, aki nem kívánta az emberi társaságot. Míg mi a nyulak különböző színeire, mintáira és aranyos pofijaira fókuszáltan lebzseltünk a területen, észrevétlenül hozzánk csapódott egy nagy testű, hosszú fekete szőrű cica is, aki láthatóan otthonosan mozgott a nyulak közt – és ezt ők sem bánták. Helyet szorítottak neki a vastagon megalmozott aljzaton, a vizes tálak mellett, de még azt is megengedték neki, hogy dolga végeztével csatlakozzon a sziesztájukhoz az udvar hűs betonján.

A fotózás – elképzelés vs. valóság

Elképzeléseink szerint a fotózás úgy zajlott volna, hogy számon tartjuk, kiről készült már fénykép, és ki van még hátra, hogy biztosan ne maradjon ki senki. A valóságban azonban csupán elheveredtünk a szökőmesterek miatt elektromos kerítéssel körbevett, friss zöld füves területen, és megvártuk, míg maguktól vagy István segítségével kimerészkednek közénk a nyuszik. Volt, aki csak néhány pillanatra dugta be folyton járó nóziját, akadtak, akik csapatostul rohantak ki a napsütötte fűre kergetőzni majd elheveredni, és volt, akire órákat kellett várnunk, hogy végre lencsevégre kaphassuk. István közben bőséggel ellátott minket tanácsokkal, látszott, hogy még a – számunkra – teljesen egyforma nyulak közt is szakértő gazda szemével tesz különbséget.

“Őt ne emeld fel, nem szereti, de ha hívod, megy magától. Ő rafinált, ketten kell elkapni, de megyek, segítek. Őket csak bomba robbanthatja ki innen, úgy elkényelmesedtek, viszem inkább!”

Míg mi igyekeztünk a legtöbb jó pillanatot elkapni, István egyszer csak a fejéhez kapott: “Ki kell hoznom Janót, már biztosan nagyon mérges odabent!” – és már sietett is a családi ház felé. Ott maradtunk hárman, a fűben hasalva, értetlenül pislogva egymásra, vajon ki lehet az a Janó, aki ilyen mérges. Talán egy másik cica, tippelgettünk, azonban egyikünk sem számított rá:

A kis zsebterrorista éppen, ha 300 gr-ot “nyomott” István markában, a fűbe lerakva pedig egyenesen el is veszett a zöld szálak közt. “Ő volt az idei első kidobott húsvéti nyuszi” – mesélte István, mi pedig csak hüledezni tudtunk. “Ezt a csöppséget kidobni? Hiszen éppen csak, hogy elválaszthatták a mamájától!”

“Bizony – erősít meg István – Húsvétvasárnap vagy hétfőn kaphatták, másnap már itt volt nálunk. Egyszerűen nem kellett.” Szomorúan hümmögtünk, miközben ebben a csöppségben gyönyörködtünk, végül István mondta ki, amire mind gondoltunk: “Legalább nekünk szóltak, nem pedig kirakták az erdőbe, rétre meg a kuka mellé, mint ezek többségét.” – fejével a békésen legelésző kolónia felé int. Mindegyik nyuszinak megvan a maga keserédes története arról, hogyan is került ide, a Nyúlparadicsomba. Keserű, mert kidobták, elhanyagolták, esetenként bántották is őket azok, akiket először családjuknak nevezhettek, ám édes, mert átmeneti állomásukon végre szeretet és nyugalom veszi körül őket egy olyan helyen, ahol szakértő kezekben vannak. Mondom is Istvánnak, olyan jó ez a hely, hogy még én is szívesen ide költöznék, ha nyúl lennék, mire érdesen felkacag.

“Nem olyan idilli ám ez, mint amilyennek most tűnik. A nyulak csúnyán tudnak bánni egymással, főleg, amikor a helyüket keresik vagy féltik a hierarchiában. Hiába vannak itt ivartalanítva, ez ösztönből megy. Van egy létszám, kisebb-nagyobb harcok árán lerendezik, kinek hol a helye a kolóniában, és mire a végére érnének, mire végre béke lenne, jön az újabb adag bentlakó. Sokszor nem is egyesével, hanem hármas, ötös csapatokban jutnak el hozzánk, az ország különböző pontjairól kukázva, ez minden alkalommal a hierarchia felborulását, újrarendeződését jelenti. Az ivartalanítással legalább a nagyon durva helyzetek elszaporodását is megelőzzük, neki például – mutat rá egy nyuszira, akinek három cafatban lóg az egyik füle – az egyik legbalhésabb nőstényünk intézte el így a füleit. Egy pillanat az egész, 0-24 felügyelettel sem kerülheted el. Ilyen ez, jó-jó nekik itt, de ez csak egy állomás, sokkal jobb, ha végre majd családba kerülnek. “

Még beszélgettünk egy ideig, hemperegtünk a fűben, nyulak között, vadászva az igazán őszinte pillanatokra, amiket be akartunk mutatni másoknak. Időközben előkerült a család szeme fénye, Bübü is, aki szakasztott úgy nézett ki, mint egy szőrnyírásra váró kistestű kutyus (várhatóan Janó is ilyen lesz, ha “nagy ” lesz), valamint Peti is megérkezett egy tálca friss eperrel a kezében. Induláskor aztán pont úgy váltunk el Istvántól, ahogyan a nagyszüleinktől otthon: vigyázzunk az úton, óvatosan vezessünk.

A Nyúlparadicsom látogatása

Bár mi voltunk olyan szerencsések, hogy örökbefogadási szándék nélkül eltölthettünk Bokodon egy fél napot, a menedék nem látogatható akárki számára. Első sorban ez egy családi otthon, nem pedig menhely vagy kisállat-simogató. A nyulak egészségének érdeke, hogy nyugalom és csend vegye körül őket, valamint kizárólag nekik való, minőségi tápot és friss zöldeket egyenek.

Természetesen örökbefogadási szándék esetén lehetőséget nyújtanak egy rövid ismerkedésre, mielőtt hazaviszed a kiszemelt kedvencet, és ellátnak sok jó tanáccsal, ha még sosem volt (ekkora) nyuszid. A méretek pedig ne hozzanak zavarba: egy 3-6 kilós házi nyuszi is tökéletesen boldog családi kedvenc lesz, bármekkora otthonod is van!

Ha megtetszett valamelyik bokodi nyuszi, az örökbefogadásához írj egy rövid bemutatkozó levelet a nyulmentes@gmail.com e-mail címre, a Nyúlmentés tagjai pedig hamarosan felveszik veled a kapcsolatot.