A tengerimalac hazánkban is egyre népszerűbb állat, ennek pedig számtalan oka van. Békés, kedves természetű kedvenc, amely kifejezetten jól érzi magát az emberek társaságában. Épp ezért sok gazdi úgy gondolja, hogy nincs is egyszerűbb, mint megfelelő környezetet biztosítani a malacnakl Csakhogy ez nincs így: néhány alapszabállyal minden állattartónak tisztában kell lennie. Most összeszedtünk tíz ilyen alapelvet.
Rögtön fontos azt is megjegyezni, hogy akárcsak az embereknél, a tengerimalac állapotát sem lehet annyival elintézni, hogy nincs látványos baja, biztosan minden rendben van. Az állat sokszor nem konkrét egészségügyi problémákkal, hanem inkább általános rossz közérzettel reagál, épp ezért muszáj figyelnünk a mozgását, a szokásainak változását is, így el tudjuk kerülni a nagyobb bajt.
És ami szintén fontos, ne kezdjünk el kapkodni, hanem építsünk fel egy olyan rendszert, ami kiszámítható, kényelmes az állat számára. Ezzel magunknak is sok időt spórolunk.
Az állat nem jár egyedül
Az egyik alapvető tanács, amit minden tengerimalac gazdi megkap, hogy ha van rá lehetősége, akkor ne egyedül tartsa a malacot. Persze ezt sem tiltja semmi, de a tengerimalacok társas lények, akik általánosságban jobban érzik magukat egy másik állattal. Több gazdi számolt be arról, hogy a kedvenc viselkedése jelentősen megváltozott, amikor kapott maga mellé egy társat. Célszerű azonos nemű vagy ivartalanított jövevényeket választani, ha el szeretnénk kerülni a nem tervezett szaporodást.
Néha a méret a lényeg
A tengerimalac is olyan állat, amelynek megfelelő nagyságú térre van szüksége. Egy kisebb ketrec korlátozhatja a mozgásban, ami ronthatja az állat közérzetét, sőt súlyproblémákhoz, egészségügyi kockázathoz is vezethet. Válasszunk olyan ketrecet, amelyben kényelmesen tud szaladgálni!
Szabadság, szeretem!
Ám ennél még eggyel tovább kell mennünk. Nem elég, ha megfelelően választjuk ki a ketrecet, az állatoknak általánosságban több mozgástérre van szüksége, nemcsak a futás mennyisége miatt, hanem azért is, hogy biztonságosan, de fel tudják fedezni a teret. Érdemes vagy a lakásban, vagy az udvarosan a veszélyektől védett, árnyékos kifutót kialakítani.
Játék mindenek felett
Mint azt az eggyel korábbi pontban kiemeltük, a tengerimalacok számára fontos a felfedezés, a tér birtokba vételének élménye. Érdemes legalább néhány játékot biztosítani az állatnak, ám nem kell arra gondolni, hogy rögtön a boltba kell szaladnunk: otthoni eszközökből, például egy kartondobozból is lehet remek búvóhely az állat számára, de egy szénával töltött guriga is kitűnő játékszerré válhat.
Az alom kiválasztása
Az egyik legfontosabb tanács. Hiszen egy pillanatra gondoljunk bele, mi, emberek hogy éreznénk magunkat, ha az alapvető higiéniás szükségleteink nem teljesülnének. Egy tengerimalac számára pont ilyen a hanyag módon kiválasztott alom: az állatt nem tudja elvégezni az alapvető szükségleteit, ami rövid távon kényelmetlenséget, hosszabb távon egészségügyi gondokat okozhat. Hallgassunk a szakértők ajánlásaira az alom anyagának kiválasztása kapcsán.
Vitaminnal az élet
A tengerimalacnak olyan szempontból speciálisak az igényei, hogy azon állatok közé tartozik, amelyek szervezete magától nem tudja előállítani a C-vitamint. Ezért, ha azt szeretnénk, hogy ebben se szenvedjen hiányt, muszáj azt külső forrásból a szervezetébe juttatnunk. Szerenncsére e téren is lehetünk kreatívak: vannak olyan tápok, amelyekben alapból is található C-vitamin, de akkor sem követünk el semmi rosszat, ha megfelelő mennyiségben zöldségekkel és gyümölcsökkel egészítjük ki az állat ezen szükségletét.
Mert a víz az úr
Ha van valami, amin kisállattartóként igazán nem éri meg spórolni, az a vízellátás. Mindig legyen az állat előtt friss víz, ez növeli a komfortérzetét, ráadásul a gazdi számára semmilyen plusz ráfordítással nem jár. Ha mindig van víz az állat előtt, az pszichológialag is jó hatással van rá, hiszen azt az érzést kelti, hogy bármikor odamehet és frissíthet. Fontos viszont az is, hogy rendszeresen cseréljünk a vizet és tisztítsuk a tálat is.
Gondozás és higiénia
Az alom kapcsán már részben kitértünk erre, de nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a tengerimalac ilyen szempontból rendkívül kényes faj, nagyon fontos figyelni a higiéniára. Az alomcserét egy héten többször is el kell végezni, de legalább hetente egyszer muszáj alaposan kitakarítani a ketrecet is. Emellett az állat szőrzetét is folyamatosan figyelni kell, az időről időre történő kefélés segíthet észrevenni a szennyeződéseket. Emellett havi egyszer érdemes levágni az állat körmét is, mert zavarhatja, ha beakad valahová a hosszú köröm.
Minden az apróságokon múlik
Közhely, de egy tengerimalac gondozása kapcsán az egyik legfontosabb dolog, amit tehetünk, hogy folyamatosan figyeljük az állat viselkedését. Amikor a malac mozgásában, étvágyában, viselkedésében változást látunk, legyen éberebb a figyelmünk, és ha komolyabb a gond, állandósul, forduljunk állatorvoshoz. Gyakori problémák lehetnek a fogproblémák, a bőrbetegségek és a légúti fertőzések is.
Legyünk türelmesek
És mással sem zárhatnánk a cikkünket, mint hogy semmit ne erőltessük az állatra. A tengerimalac szeret az ember közelében lenni, de nem mindig nyerhetjük el gyorsan a bizalmát. Lassú, fokozatos közeledéssel lehet igazán közel kerülni hozzájuk. Azonban ha ez sikerül, és az állat érzi a törődést, hosszú távon lehet hűséges társunk.
Ha még több érdekes témára vágysz, iratkozz fel cikkfigyel őnkre, így garantáltan első kézből értesülsz minden újdonságunkról!