Az elmúlt napok után nem kell különösebben magyarázni, hogy a meleg mennyire nagy problémát jelenthet. Emberként is tapasztaljuk, hogy élettanilag számtalan negatív hatása lehet a hetekig tartó kánikulának. Nincs ez másként a kisállatok esetében sem, épp ezért mostani cikkünket arra szánjuk, hogy bemutassuk, a kisállatokra milyen hatással van a perzselő időjárás.
Természetesen nem okozunk meglepetést azzal, hogy ez az időszak a kisállatok számára kiemelten nehéz. A kedvenceinkről általánosságban el lehet mondani, hogy van egy biológiai egyensúlyuk, amit könnyen ki tudnak billenteni a szélsőséges körülmények. Ilyen lehet a valódi nyári meleg, aminek kapcsán külön ki sem kell emelni, hogy egyre nagyobb szükség van arra, hogy beszéljünk róla, hiszen az éghajlatunk minden nyárral szélsőségesebbé válik, ma már egyáltalán nem igaz, hogy csak két-három hétnyi kánikulát kell kibírnunk. Az információk mellett épp ezért érdemes lesz figyelni a trükkökre is, amelyekkel segíthetünk az állatokon.
A meleg hatása az állatokra
Egyetlen állat kapcsán nincsenek jó híreink, hiszen nincs olyan kiskedvenc, amely valamilyen szinten ne lenne érzékeny a melegre, csak a tekintetben vannak fokozatok, hogy kire mennyire veszélyes a kánikula. A legveszélyeztetettebb a nyúl és a csincsilla: mindkét állat számára nagy veszélyt jelent ez az időszak, ha 25 fok felett van életterük hőmérséklete, az túlmelegedéshez, sőt akár hőgutához is vezethet.
A tengerimalac és a degu számára szintén kockázattal jár ez az időjárás. Mindkét állat számára veszélyes a pára, a tengerimalac pedig a rossz szellőzésű terekben is diszkomfortosan érezheti magát. A két állat kapcsán fontos tehát figyelni arra, hogy megfelelő szellőzésű, tágas tereket biztosítsunk számukra.
Közepesen veszélyes a meleg a hörcsögre és az egérre. Mindkét állat számára fontos az árnyékos, hűvös élettér, de az előzőekhez viszonyítva talán kisebb a kockázat.
A legnagyobb veszély: a hőguta
A nyári melegben az állatokra leselkedő legnagyobb veszély a hőguta, amely fogalom egyébként szintén ismerős lehet az emberek kapcsán is. Röviden összefoglalva a hőguta (vagyis hőkimerülés, hőstressz, súlyosabb esetben hőguta) egy életveszélyes állapot, amely akkor alakul ki, ha az állat testhőmérséklete tartósan megemelkedik, és a szervezete már nem tudja hatékonyan lehűteni magát.
Kisemlősök esetében ez különösen kockázatos, mert nem tudnak izzadni, mint az emberek, és a hőleadási képességük nagyon korlátozott. A hőguta gyorsan kialakulhat zárt, meleg, rosszul szellőző helyeken, vagy ha az állatot közvetlen napsütés éri – akár már 25–27 °C feletti hőmérsékleten is.
Mit tehetünk a veszély elkerülése érdekében?
Ahogy a fentiekből látszik, a témára egyáltalán nem lehet legyinteni, de szerencsére odafigyeléssel már sokat segíthetünk a kedvencünknek. A legfontosabb, hogy kerüljük a direkt napsütést. Ahogy az emberek, úgy az állatok sem szeretik, ha közvetlenül éri őket a nap, és nemcsak komfort, hanem egészségügyi szempontból sem. Tegyük tehát árnyékos, szellős helyre a ketrecet. Hasznos lehet a klíma használata is, persze ne úgy, hogy az állat közvetlenül kapja a hideget, de a hűvös szoba nekik sem árt.
Emellett külön talán nem is érdemes hangsúlyozni a víz jelentőségét. Mindig legyen az állat előtt friss, hideg víz, hiszen ilyenkor ők is többet fogyasztanak. Az önitató folyadékát mindenképp cseréljük naponta, és tehetünk vizet külön tálba is. De nagyon fontos, hogy magát az állatot ne locsoljuk le hideg vízzel, mert sokkot kaphat. Illetve amit a gyerekek kapcsán is ki lehet mondani: ne hagyjuk az állatot zárt autóban vagy ablakkal zárt szobában, mert nagyon hamar elfogyhat a levegő, könnyen adódhatnak ebből balesetek.
-
Savic Crock medium rácsra rögzíthető etető itatótál5.498 Ft
-
Ferplast Drinky golyós itató1.498 Ft-tól
-
Ferplast sippy rágcsáló hörcsög itató 100 ml2.998 Ft
-
Ferplast sippy kisállat nyúl itató 600 ml4.298 Ft
-
Ferplast sippy rágcsáló kisállat itató 300 ml3.498 Ft
Aranyat érhet ilyenkor egy hűtőmatrac is. Ahogy nyáron mi is szeretünk fürdőzés közben kifeküdni egy matracra, úgy kifejezetten kellemes időtöltés lehet ez kedvencünk számára is. A matrac a hideget több órán keresztűl képes tartani, ráadásul rövid idő alatt újra hűthető. Fontos tipp viszont, hogy érdemes akár rongyba, törölközőbe burkolni és felügyelet alatt használni, nehogy kirágják.
-
Trixie hűtő matrac kisállatoknak3.228 Ft-tól
Emellett a táplálkozással is tudunk tenni az állatunk egészségéért. Bár korábban külön cikkekben foglalkoztunk az étrendekkkel, és azokat a szabályokat nem is szabad felülírni, a hőség enyhítésére mégis adhatunk lédús zöldségeket (pl. uborka, saláta), de mértékkel, hogy ne okozzon hasmenést.
És fontos arról is beszélni, hogy mikor érdemes állatorvoshoz fordulni, hiszen van olyan, hogy minden igyekezetünk ellenére megtörténik a baj. Ha kisállat bágyadt, nem mozog, gyorsan liheg, nem reagál az ingerekre, hideg vagy nagyon meleg a teste, érdemes lehet megnézetni egy orvossal, mielőtt nagyobb lesz a gond.
A hőség tehát közel sem csak az emberre veszélyes. Muszáj odafigyelnünk, mert ahogy telnek az évek, egyre komolyabb lehet ez a probléma. De sok múlik a mi jelenlétünkön, így a helyzet messze nem reménytelen.
A téma fontossága miatt nem ez volt az utolsó alkalom, hogy foglalkozunk a témával. A következő hetekben, azaz a nyári hónapokban végigvesszük a meleget a nyúlra, tengerimalacra, csincsillára, patkányra, degura, hörcsögre és egérre vonatkozóan. Tartsatok tehát velünk a következő hetekben, ha nem akartok lemaradni a legfrissebb tippekről!
Ha még több érdekes témára vágysz, iratkozz fel cikkfigyelőnkre, így garantáltan első kézből értesülsz minden újdonságunkról!