Aki tartott már nyulat, pontosan tudja, hogy ezek az előlények sokkal többek egyszerű kerti állatoknál: érzékeny, komplex személyiségek, akiknek az egészségét sok tényező határozza meg, ezek közül az egyik legfontosabb az étrend. Nem lehet tehát elégszer hangsúlyozni a legfontosabb szabályokat, amelyek által sokkal boldogabb lehet a kisállatunk.
Ennek az egyensúlynak a középpontjában mások mellett a bélrendszer áll. A nyulak emésztése komplex rendszer, amiben mindennek megvan a szerepe a tápanyagok eloszlásán át az időzítésen át egészen az étel minőségéig. Ha ezekkel minden rendben van, a nyuszi boldog és kiegyensúlyozott, ha nem, annak viszont komoly következményei lehetnek mind a közérzetre, mind az egészségre vonatkozóan.
A vakbél, mint az élet motorja
Ahhoz, hogy megértsük a bélflóra fontosságát, először a nyuszik különleges anatómiáját kell górcső alá vennünk. A nyulak úgynevezett „hátul emésztők”, ami azt jelenti, hogy az emésztési folyamat legkritikusabb része nem a gyomorban, hanem a hatalmasra nőtt vakbélben történik. Ez a szerv egyfajta élő bioreaktorként funkcionál, amelyben jótékony baktériumok, gombák és egysejtűek tömege él.
Amikor a nyuszi magas rosttartalmú szénát eszik, a szervezet kettéválasztja a rostokat. A meg nem emészthető, durva rostok gyorsan áthaladnak a bélrendszeren, fenntartva a bélmozgást, míg a finomabb, fermentálható rostok a vakbélbe kerülnek. Itt a bélflóra tagjai nekilátnak a munkának: lebontják a cellulózt, és értékes aminosavakat, vitaminokat (különösen B- és K-vitamint), valamint illó zsírsavakat termelnek. Ez a folyamat annyira hatékony, hogy a nyuszi egy speciális végterméket, az úgynevezett lágybélsarat is előállít, amelyet közvetlenül a végbélnyílásból fogyaszt el, hogy másodszorra is hasznosítsa ezeket a tápanyagokat. Ha az étrendből hiányzik a megfelelő rost, ez a motor leáll, a baktériumflóra felborul, és megjelenik a rettegett felfúvódás vagy a bélleállás. Amikor tehát a korábbi cikkeinkben ajánlásokat fogalmaztunk meg, azokat nem úgy kellett érteni, hogy esetleg érdemes lehet betartani, hanem olyan ajánlásként, ami alapvetően határozza meg az állat egészségét.

Az immunrendszer bástyái
Kevesen tudják, de a nyulak immunrendszerének körülbelül 70-80%-a közvetlenül a bélrendszerhez kapcsolódik. A bélfal mentén található nyirokszövetek folyamatosan „mintát vesznek” a bél tartalmából, és figyelik a betolakodókat. A stabil és diverz bélflóra itt kétféleképpen is védelmet nyújt. Egyrészt fizikai gátat képez: a jótékony baktériumok egyszerűen „kiszorítják” a kórokozókat, elszívva előlük az életteret és a táplálékot. Másrészt olyan anyagokat termelnek, amelyek savas irányba tolják a bél pH-értékét, ami a legtöbb káros baktérium számára élhetetlen környezet.
Amikor a nyuszi túl sok cukrot vagy keményítőt kap, például mézes rudacskák, túl sok gyümölcs vagy gabonaalapú tápok formájában, a vakbél egyensúlya megbillen. A cukor hirtelen „üzemanyagot” ad a káros baktériumoknak, amelyek robbanásszerűen elszaporodnak, gázokat és toxinokat termelve. Ez a folyamat nemcsak fájdalmas, de sokkot és az immunrendszer összeomlását is okozhatja. Egy egészséges bélflórával rendelkező nyúl sokkal ellenállóbb a környezeti stresszel, a fertőzésekkel és még a parazitákkal szemben is, hiszen a belső védvonala stabilan áll a lábán.
Ezért is fontos tehát, hogy a fentebb említett élelmiszereket csak ritkán, jutalomként adjuk nekik, ugyanis bármennyire jót is akarunk tenni az extra finom falatokkal az állatoknak, valójában sokkal inkább ártunk nekik, mert növelhetjük a különböző fertőzések kockázatát.
Az emésztés hatása a viselkedésre
A modern tudomány már a házi kedvenceknél is felismerte a bél-agy tengely létezését. Ez azt jelenti, hogy a bélrendszer állapota közvetlen hatással van az idegrendszerre és ezáltal az állat viselkedésére. Egy olyan nyuszi, akinek állandó, akár enyhe diszkomfortérzete van a helytelen étrend miatt, teljesen másképp viselkedik, mint egy kicsattanó formában lévő társuk. Persze ezen igazán nincs mit meglepődni, hasonló ez nálunk, embereknél is, kedvünket, napi energiaszintünket egyértelműen meghatározza, hogy mit fogyasztunk.
A bélflóra egyensúlyvesztése gyakran ingerlékenységhez vagy éppen apátiához vezet. A nyulak zsákmányállatok, így a fájdalmat mesterien titkolják, de a gazdi észreveheti az apró jeleket: a nyuszi gubbaszt, nem jön oda a simogatásért, vagy szokatlanul agresszívvé válik, ha hozzáérnek a hasához. Ezzel szemben a megfelelő, rostdús táplálkozás elősegíti a boldogsághormonok, például a szerotonin termelődését, amelynek nagy része szintén az emésztőrendszerben keletkezik. A jól táplált nyuszi kíváncsi, aktív, szívesen „pörög” a levegőben, és aktívan keresi az interakciót a környezetével. A rágás folyamata maga is stresszoldó hatású: a hosszú ideig tartó szénázás lefoglalja az elmét és csökkenti a szorongást.

Mik a legfontosabb alapelvek a bélflóra védelmében?
A bélflóra védelme nem bonyolult, de fegyelmet igényel a gazdi részéről, és leginkább azt, hogy a korábban letisztázott alapelveket végig figyelembe vegyük. A legfontosabb szabály az arany középút és a fokozatosság,. Bármilyen új ételt vezetünk be, azt csak apró adagokban tegyük, hogy a bélbaktériumoknak legyen idejük alkalmazkodni az új összetételhez.
- A széna az alap: Amit szinte minden cikkünkben hangsúlyozunk: az étrend 80%-át jó minőségű, illatos réti szénának kell kitennie. Ez biztosítja a koptató hatást a fogaknak és a motorikus energiát a beleknek.
- Zöldfűszerek és levelek: A változatos, friss zöldek (például gyermekláncfű, petrezselyem, menta, málnalevél) természetes prebiotikumként szolgálnak, táplálva a jó baktériumokat.
- A „nasi” csapdája: A gyümölcsök és a sárgarépa magas cukortartalmuk miatt csak jutalomfalatként szerepeljenek az étlapon, sosem főételként. Érdemes szezonálisan változtatni a kínálatot, hogy mindig friss gyümölcs kerüljön az álllat elé.
- Víz, az élet alapja: A bélrendszerben zajló fermentációhoz rengeteg folyadékra van szükség; a vízhiány az egyik leggyakoribb oka a bélsár besűrűsödésének és a leállásnak. Mindig legyen az állat előtt elérhető friss víz, akár naponta többször is cserélhetjük, ha jut erre idő.
Az étrend nagyon röviden összefoglalva minden meghatároz. Ha tiszteletben tartjuk a természet adta emésztési mechanizmusokat, és a bélflóra igényei szerint etetünk, egy kiegyensúlyozott, egészséges, aktív, boldog állatot kapunk. De ehhez a gazdi odafigyelésére is szükség van!
Ha pedig még több érdekes témára vágysz, iratkozz fel cikkfigyelőnkre, így garantáltan első kézből értesülsz minden újdonságunkról!


